Kamattámogatott lakáshitel amit érdemes róla tudni

Lakáshitel felvétel kapcsán gyakran felmerülő kérdés a kamattámogatás, és annak feltételrendszere. Hasonlóképp nem elhanyagolható tényező a futamidő sem, hiszen nem mindegy, mekkora havi törlesztő részlettel kell majd számolni. Az életkor alakulását figyelembe véve fontos tudni, hogy ha a hitelkérelmező a szerződés megkötésekor betöltötte az 56. életévét, akkor 13 évben áll meg a futamidő hossza. A fiatalabb szerződéskötők esetében ez maximálisan 14 év lehet. Mindezt az indokolja, hogy a hitel mindenképpen járjon le az igénylő 70 éves életkora előtt – nyilvánvaló okokból.

Visszatérve a kamattámogatásra, ezt az állam az előzőekkel ellentétben korosztálytól függetlenül nyújtja, egészen pontosan öt éven át. Az állampapírhozam 50 %-ának megfelelő fix mérték független attól, hogy a hitelfelvevő gyermekes-e, vagy sem, éppen úgy, mint attól is, hogy rendelkezik-e már saját tulajdonú ingatlannal.
Természetesen, ha lakáshitelről van szó, nem mehetünk el az ingatlanfedezet mellett sem. Mekkora értékű ingatlan fogadható el? – hangzik el gyakran a kérdés, és a válasz nyilvánvaló, hogy a felvenni kívánt hitelösszeg nagyságától is függ.

Repkednek a milliók ha lakásvásárlásról van szó

18-20 milliós saját tulajdonban levő, teljesen tehermentes ingatlan esetében például egy 5-6 milliós hitelfelvétel minden gond nélkül megoldható. Persze az esetek többségében a megvásárolni kívánt ház, vagy lakás lesz a fedezet, hiszen a hitelintézethez fordulók nagy része éppen a saját ingatlanhoz jutást kívánja megoldani lakáshitelen keresztül. Mindkét esetben elfogadható a felajánlott fedezet, hisz biztosítékot nyújt mindkettő a bank felé arra, hogy pénzét viszont fogja látni.

S mi a helyzet akkor, ha vállalkozóként kívánunk használt lakást vásárolni?

Ebben az esetben a NAV által kiállított jövedelemigazolásra lesz szükség, de azt sem felejthetjük el, hogy a hitelintézetek arról is szeretnének majd meggyőződni, hogy vállalkozóként nincsen adótartozásunk. Erről szintén a NAV-tól kérhetünk igazolást.
A hitelbírálat során kritikus pontnak számít, hogy az igénylő rendelkezik-e elmaradott befizetésekkel, köztartozással, valamint szerepel-e a BAR listán. A szükséges igazolásokkal, bankszámlakivonattal, befizetett számlákkal mind-mind arról kíván meggyőződni a választott hitelintézet, hogy képesek leszünk-e a lakáshitel által ránk mért kötelezettségeknek eleget tenni.

Hozzászólások lezárva.